Attila József (1905-1937) * "Flóra"

Hexamètres

Croulent les tas de vieilles neiges,
           le zinc de la gouttières fuit,
Fondent les blocs de gel noircis
             que le jus de l'hiver délave
Avant de gonfler d'abondance
             le gargouillis des canivaux.
En-allés les jours si légers,
             ah, le pauvre azur en frissonne !
Mais déjà un rouge désir
             vers l'aube lance sa chemise :
Vois combien je t'aime, inquiet
             de cet éveil, ô ma Flóra !
Ô ravissant dégel, tu as
             arraché le deuil de mon coeur
Comme on libère du bandage
             la plaie, et je prends mon essor !
Me revient le flux de ton nom
             tout de beauté, tout de douceur,
et je tremble songeant aux jours
             d'hier, à ma vie loin de toi ! 
(traduction : Georges Kassai et Jean-Pierre Sicre)

Hexaméterek

Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatünik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derü, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pirral a reggeli tájra.

Látod, mennyire, félve-ocsùdva szeretlek, Flóra !
E csevegö szép olvadozásban a gyászt a szivemröl
mint sebröl a kötést, te leoldtad  -  ùjra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny báju veröfény,
és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem. 

1937