Attila József (1905-1937) : Je ne savais pas (Én nem tudtam)

JE NE SAVAIS PAS

J'écoutais tous ces gens disserter du péché,
C'était pour moi autant de fables. Et le pire,
J'en riais : le péché, quelle idée insensée!
En parler, c'est être trop lâche pour agir.

J'ignorais que mon coeur abritait la tanière
De tant de monstruosités! Moi qui croyais
Qu'il battait pour offrir du rêve, à la manière
D'une maman berçant l'enfant qui s'endormait!

La lumineuse vérité m'apprit bientôt
Que la méchanceté, datée du premier temps,
Se dresse noire dans mon coeur, obscur tombeau.

Moi muet, que ma bouche, en un gémissement,
Dise : je suis pécheur, soyez-le tous sur terre!...
Et je ne serai plus tout à fait solitaire.
                             traduction: Lucien Feuillade

ÉN NEM TUDTAM

Én úgy hallgattam mindig, mint mesét,
a bűnről szóló tanítást. Utána
nevettem is  -  mily ostoba beszéd!
Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

Én nem tudtam, hogy annyi szörnyüség
barlangja szívem. Azt hittem, mamája
ringatja úgy elalvó gyermekét,
ahogy dobogva álmait kínálja.

Most már tudom. E rebbentő igazság
nagy fényében az eredendő gazság
szivemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam
bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
hogy ne maradjak egész egyedül.

1935